Kócos ékszerek

három hét, a negyede az egésznek...lassan ki kellene vennem egy szabadnapot, szerintem megérdemlem... de még nem visz rá a lélek :)

ma azért valamivel korábban zártam, hogy bevásároljak és írjak, meg amúgyis olyan nyomott, párás, felhős idő volt, nem is voltak sokan a kikötőben, szóval, kicsit ellógtam, az is valami :)

egyébként elképesztően szerencsés vagyok, mert egy lakókocsiban élek, amit mindig is ki szerettem volna próbálni és erre tessék, az élet idedobta nekem ajándékként, igazán hálás vagyok érte. ez úgy történt, hogy a legolcsóbb szállás a faház ebben a kempingben, azt kértem és kaptam, de aztán a főnök, miután kiderült, hogy meddig maradok, azt mondta, költözzek be az egyik lakókocsiba, mert a faházak gyorsan pörögnek, lenne lakójuk több is, ha én nem foglalnám, viszont ez ugyan drágább, de nem veszik ki olyan sokan, nekem pedig odaadja annyiért, mint a faházat, vagyis ha úgy tetszik, árkedvezmény helyett kapom ezt ajándékba, és én tényleg nagyon hálás vagyok érte, sokkal otthonosabb, mint a másik, bekuckózom és akkor már nagy baj nem lehet, és már azt is tudom, hogy azt, ami én vagyok most, úgy nevezik, hogy szezon-vendég, amitől olyan, mintha egy regényben lennék szereplő...

már úgy mondom a többieknek, hogy hazamegyek, amikor indulok a kikötőből, és tulajdonképpen úgy is érzem, ez az egész olyan, mintha átléptem volna az életemből egy másik dimenzióba, egy másik életbe, ami azért nem jelenti azt, hogy bár élvezem, nem hiányzik a valódi életem...

most van két család, a kikötőbeliek és a kemping, mindkettőhöz tartozom és persze egyikhez sem, de jó ez így, a rétesnél megismertem Katát, most éppen szabin van és azt vettem észre, hogy hiányzik, mert nagyon megszerettem, itt a kempingben meg Vivi és Dóri a két angyal, Dóri alacsonyabb, ragyogó szőke, világító kék szemekkel, energikus, kemény csaj, a látszattal ellentétben, míg Vivi magas, barna, törékeny, finom jelenség és én már úgy vagyok velük, mintha az unokahúgaim lennének, van abban valami tűnékeny otthonosság, hogy vendégek jönnek-mennek, egy vagy két éjszakát itt tanyáznak, én meg, mint egy régi bútordarab, hazaérek és nyugtázom, hogy már megint beköltöztek a vidéki rokonok a nappaliba :)

azért nem irigylem őket, egyik este egy kamasz fiútársaság bulizott itt, tojtak mindenre, amit mondtak nekik, ki is akadt a két lány rendesen és meg is értem őket, de másnap aztán Dóri szétcsapott közöttük, estére lett is kuss és fegyelem - érdekes volt megfigyelni, ahogy Dóriban egymásnak feszült a finom nőiesség és az amazon, és nagyon tetszett, hogy nem ijedt meg az amazontól sem, hanem képes volt használni, amikor arra volt szükség...

szívükön viselik a kemping sorsát, érezni, hogy ez nemcsak meló nekik, hanem ambícionálják, hogy minden úgy legyen, ahogyan lennie kell és ezt nagyon szeretem bennük

tegnap éjjel egykor, mikor máskor persze, rámjött a sétálhatnék, a kempinghez nagyon közel van a strand, lesétáltam, olyan volt, mintha egy mesebeli, elvarázsolt tájra tévedtem volna, és visszafelé belebotlottam egy..., khm..., hogyan is mondjam... hát egy autóba, amelyben éppen nagyon szerették egymást :) az az igazság, hogy ez így kívülről roppant vicces, pont, mint a filmeken, szóval, nagyon röhögtem, de nem hangosan, nehogy megzavarjam őket :D

ami azt illeti, üzletileg még sehol nem tartunk, a töredéke nem jött vissza annak, amit eddig beletettünk, de mindenki azt mondja, nyugi, max. egy hét és ellep minket a turisták és vásárlók hada... ámen :)